Rókalyuk Söröző és Étteremnek helyet adó épület a Várkerület, a Grabenrunde déli részén található. Az egykori várfalra épült ház mai formáját többszöri átépítés után a 19. század második felében nyerte el. A lakóházként működő üzlet földszintjén mindig is üzletek voltak. A legutóbbi időkben édességboltként funkcionáló üzlet 1992-ben, az előprivatizáció során került cégünk tulajdonába, mely még két évig - az átalakítás megkezdéséig - ebben a formában üzemelt. Az átépítés során az üzlet új funkciót kapott, s az alatta található bolthajtásos pince is beépítésre került. A névválasztásnál a hagyományőrzés is vezérelt bennünket. 

Rókalyuk Vendéglő, amit 1823-ban nyitottak a ház kertszomszédjában található Hátsókapu 4. sz. alatti házban üzemelt. Nevét onnan kapta, hogy a vendéglő mögött lévő romos várfal volt a búvóhelye egy rókacsaládnak, melyet a Mártonyi gyerekek találtak meg a 18. században. A vendéglőben Petőfi Sándor is megfordult, mikor Sopronban katonáskodott, s Arany Jánoshoz írt levelében savanyú borra panaszkodott, amit a Rókalyukban fogyasztott. Természetesen ez ma már nem fordulhat elő!

Később a helyi újság úrihölgyeknek nem igazán javasolta a betérést, mert sok úgymond kétes erkölcsű, feslett nőszemély múlatja itt a időt. Mára ezek az idők is elmúltak!

Az üzlet 1945. után, az államosításkor szűnt meg. Az új vendéglő kialakításánál az volt a célunk, hogy a vendéglői hangulat száz év múlva sem kopjon meg.

londoni puboknál követendőbb példát nem is találhattunk volna. Az üzlet teljes berendezése és falburkolata egyedi kivitelezésben, tömör tölgyfából készült. A gazdagon díszített és faragott bárpult, a fakazettás mennyezet, a súlyos asztalok, az ólomüveg lámpaernyők, a múltidéző tárgyak, képek mind, mind arra szolgálnak, hogy a betérő vendég időtlenül jól érezze magát. A kellemes környezet, a jó ételek, a folyton megújuló ételválaszték, az udvarias kiszolgálás a Rókalyukat a város egyik közkedvelt üzletévé tette, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy 2006-ban elnyerte a VOLT fesztivál rendezői által végzett közvélemény-kutatásban a Best of Sopron kitüntető címet.